Wosinsky Mór Megyei Múzeum

 
Wosinsky Mór Megyei Múzeum

Múzeumtörténet

A múzeumot Wosinsky Mór alapította, az ő nevét viseli ma az intézmény. Wosinsky tanulmányainak befejezése után katolikus papként több Tolna megyei településen működött. Lengyel község jelentős fordulópont volt életében, mert itt bukkant az ún. „török sáncon" egy olyan hétezer éves neolitikus kultúra nyomaira, melyet azóta a régészeti szakirodalom a "lengyeli kultúra" elnevezéssel tart számon. Kutatásainak fő támogatója a helyi földbirtokos, gróf Apponyi Sándor volt.

Wosinsky Mór számos hazai és külföldi expedíciója során olyan nagy értékű, elsősorban régészeti anyagot gyűjtött össze, melynek elhelyezését már nem tudta megoldani. Ekkor határozta el Apponyival együtt, hogy megalapítja Tolnavármegye múzeumát. Az első kiállítás a millennium évében, 1896-ban nyílt meg az akkor megépült szekszárdi főgimnázium néhány termében. Ahogy azonban a termek folyamatosan átvették rendeltetésüknek megfelelő funkciójukat, egyre sürgetőbbé vált egy önálló múzeum létrehozása. Wosinsky a kor már ismert, neves építészeit, Herzog Fülöpöt és Schickedanz Albertet kérte fel a múzeum épületének megtervezésére, akik nevéhez már olyan épületek tervezése fűződött, mint a budapesti Szépművészeti Múzeum vagy a Műcsarnok. Wosinsky áldozatos munkájának köszönhetően 1902-ben végre megnyithatta kapuit az impozáns neoreneszánsz stílusú múzeumpalota, melynek érdekessége, hogy a megyei múzeumok közül az egyetlen olyan épület, amely eredetileg is múzeumi célokra épült.

Az intézményben jelenleg négy állandó kiállítás várja a látogatókat. A földszinti régészeti kiállítás az őskortól a kora Árpád-korig mutatja be Tolna megye történetét. Az emeleten a Megelevenedett képek – egy kisváros a századfordulón címet viselő helytörténeti kiállítás kapott helyet. A tárlaton jelképes sétával Szekszárd kelet-nyugati irányú tengelyén haladhatunk végig, olyan nevezetességek, épületek, műemlékek között, melyeket annak idején a városunkba látogatók is megcsodálhattak. Szintén itt, az emeleten tekinthető meg új, állandó kiállításunk is.

A régész, múzeumalapító igazgató, bibliofil tudós pap munkásságának állít emléket a múzeum előtt elhelyezett bronz mellszobor, amely Farkas Pál szobrászművész munkája. Az alkotást nagyméretű római oltárkövek veszik körül, melyek a Szekszárdtól mintegy 50 km-re lévő Bölcske község határából, a Duna medréből kerültek elő.

 

Szakanyagok, amelyekkel csatlakozik az intézmény:

 

Irodalmi

A múzeum első irodalmi anyaga Garay János (Szekszárd, 1812 – Pest, 1853) költő hagyatéka, amit lánya, Garay Gizella ajándékozott a múzeumnak 1917-ben. Az első irodalmi kiállítás Garay János relikviáiból és könyvtárából került megrendezésre 1920-ban. A Garay-hagyaték – a múzeum más gyűjteményeivel ellentétben – viszonylag szerencsésen vészelte át a második világháború pusztításait: Garay kéziratai, könyvtára és relikviái nagy számban maradtak fenn. Az 1980-as években a Garay-család leszármazottai a múzeumnak ajándékozták a költő öccsének, a szintén költői babérokra pályázó Garay Alajosnak (Szekszárd, 1818 – Dunaszekcső, 1886) kéziratait. Babits Mihály (Szekszárd, 1883 – Budapest, 1941) szülőháza 1967-ben vált emlékházzá. Az 1970-es években Vendel-Mohay Lajosné áldozatos munkájával kiemelkedő Babits-gyűjtemény jött létre. Ekkor alakult az irodalmi anyag önálló gyűjteménnyé, mely az állandó kiállításon bemutatott családi emlékek, relikviák, bútorok mellett jelentős kézirat-, fotó- és dokumentumanyagot őriz. A költő és közvetlen családtagjainak, szüleinek, nagyszüleinek levelezéséből, fotóiból és dokumentumaiból bepillantást nyerhetünk a Babits Mihály életét és művészetét meghatározó családi tradíciókba. Dienes Valéria (Szekszárd, 1879 – Budapest, 1978) filozófusnő, táncteoretikus életútját és emlékeit a tudósasszony fiának, Dienes Gedeonnak köszönhetően 2001-től állandó kiállításon mutatjuk be az érdeklődőknek. 2005-ben Mészöly Miklós (Szekszárd, 1921 – Budapest, 2001) író és Baka István (Szekszárd, 1948 – Szeged, 1995) költő hagyatékával gyarapodott a gyűjtemény. A Baka István Emlékszoba a Babits Mihály Emlékházban nyílt meg benne a költő személyes tárgyaival, könyvtárával és lemezgyűjteményével. 2005-ben nyílt meg, az Irodalom Háza – Mészöly Miklós Múzeum. Célkitűzése egyrészt Mészöly Miklós írói pályájának állandó kiállításon való bemutatása, hagyatékának gondozása. Másrészt feladatának tartja Tolna megye irodalmi értékeinek megismertetése mellett a kortárs irodalom népszerűsítését és a helyi irodalmi élet élénkítését, könyvbemutatók, felolvasó és szerzői estek rendezését.

2012-ben László Lajos (1925-2010) író, hagyatéka lánya, László Judit ajándékaként került a gyűjteménybe. Az Uránbányászok dokumentumjáték dráma gépelt szövegkönyve, önéletrajzi fogalmazványai, dokumentumai, könyvei és levelezése több mint 200 tétel. 2013-ban Telek Gabriella és férje, Szentpéteri Péter ajándékozása nyomán egy alapítvány és Buda Attila irodalomtörténész közreműködésével került a gyűjteményébe Babits Mihály oldalági rokonságából előkerült három fotóalbum, mely 215 db, 1860 és 1914 közötti fényképet tartalmaz. A következős évben vásárlás útján egy újabb oldalági Babits-rokon fotóalbumával benne 84 fotográfiával gyarapodott a gyűjtemény.

 

Képzőművészeti

A képzőművészeti gyűjtemény története a múzeum alapításával egy időben kezdődik. 1902-ben az újonnan felépült múzeumpalotában megnyílt kiállítás már önálló képző- és iparművészeti kiállító helyiséggel rendelkezett. A képtár Tolna vármegye jeleseinek arcképcsarnokából és a Vallás- és Közoktatási Minisztérium ajándékaiból állt össze. Az elkövetkező években alig gyarapodott a gyűjtemény, a műtárgyak száma nem haladta meg a pár százat. A második világháború pusztításai ezt az egységet sem kímélték, a képek és a nyilvántartás is nagyrészt megsemmisült.

1949-ben a kastélyok és kúriák államosításával új fejezet kezdődött a gyűjtemény történetében. A kúriákból valamint a közhivatalokból bekerült 18-19. századi festmények vetették meg a jelenlegi gyűjtemény alapját. Ugyancsak az ötvenes évek elején jutott a néhány szekszárdi születésű festő, mint pl. a 19. század első felében működő Boros Nepomuk János (1808-1855), valamint Miklósi M. Ödön (1881-1942) és Garay Ákos (1866-1952) anyaga a múzeumba.

A 18-19. századi festmények restaurálása és kiállításon való bemutatása az 1980-as évek közepétől vett lendületet. Ezek nagy részét a főnemesi, köznemesi családok arcképei alkotják. Közülük is kiemelkednek a Mertz János arckép- és oltárképfestő által készített, az Apponyi család tagjait ábrázoló, finom színvilágú, egészalakos portrék 1780-ból. A családi arcképcsarnokokból származó legkorábbi datált képünk Jeszenszky Antalt ábrázolja 1746-ból. A 19. század elején kialakult Csapó arcképgaléria számos képét Egger Vilmos (1792-1830) svájci születésű festő készítette. Az együttes egy családi csoportképpel is kiegészült, mely a berlini és bécsi működés után Pestre települő Neugass Izidor (1784-1847) munkája. A 19. századi portréfestészet jó nevű képviselőinek, Donát Jánosnak (1744-1830), Kovács Mihálynak (1819-1892) és Györgyi Giergl Alajosnak (1821-1863) alkotásait találhatjuk meg a női arcképek sorában.

Tolna vármegyében 1830 táján Csapó Dániel javaslatára indul el a főispáni galéria kialakítása, amely később a megye kiemelkedő személyiségeinek arcképével egészült ki. Többek között Egger Vilmos (1792-1830), Pesky József (1795-1862), Györgyi Giergl Alajos (1821-1863), Barabás Miklós(1810-1898) Than Mór (1828-1899), Vastagh György (1834-1922), Balló Ede (1859-1936), Paczka Ferenc (1856-1925) által festett portrékat tartalmaz az együttes. A portrék mellett kisebb számban ugyan, de jelentős bibliai és mitológiai témájú festményeket, táj- és életképeket is őrzünk.

A 20. század második felében a gyűjtemény szinte kizárólag kortárs képzőművészeti alkotásokkal gyarapodott. Főként a megye képzőművészetének és az innen elszármazott alkotók munkásságának dokumentálását tűztük ki célul. 2002-ben a Tolna megyei születésű Bazsonyi Arany (1928-2011) festőművésznő 207 db festményét és grafikáját ajándékozta a múzeumnak.

2009-ben Kárpáti Éva (1936) festőművész 36 db írókról, festőkről és zenészekről készített portréját ajándékozta a gyűjtemények. 2012-ben Mözsi Szabó István (1927) festőművész Ikonosztáz című alkotását ajándékozta a múzeumnak.

2016-ban V. Bazsonyi Arany halálának 5 éves évfordulóján újabb jelentős ajándékkal gyarapodott a képzőművészeti gyűjtemény. Hubert Ildikó, a festőművész monográfusa Bazsonyi Aranyszellemi végakaratát teljesítve, több mint 1000 db művet, döntőrészben rajzokat, vázlatokat, fiatalkori akvarelleket, néhány festményt és színvázlatot, a művész életét és műveit dokumentáló fénykép- és diafelvételt adott át a gyűjtemény számára.

 

Néprajzi

Wosinsky Mór nemcsak megalapozta, de folyamatosan gazdagította is a múzeum gyűjteményét. A millenniumi kiállítás után hamarosan jelentős ausztráliai és új-guineai  gyűjteménnyel megalapítja a múzeum tengerentúli néprajzi osztályát is. 1900-ban  a Múzeumi egylettel kirándulást szervez  a Sárközbe, ahol a parasztélet tanulmányozását népművészeti tárgyak gyűjtésével kapcsolja össze. Közben felhívással él a megye tanítóihoz népdalok gyűjtésére ösztönzi őket. Csak sajnálni lehet, hogy a felhívásra csupán Bocskár Ferenc őcsényi  tanító küldi el kb. 300 darabos dalgyűjtését, melynek dallamanyagát Wosinsky még abban az évben rögzíti fonográfon. Sokirányú érdeklődését mi sem mutatja jobban, mint az, hogy Jankó János útmutatásai alapján megkezdik a megye népességének antropológiai vizsgálatát is.

A tudományos munka közepette még arra is jut ideje, hogy kiharcolja, összegyűjtse a pénzt egy múzeumépület megépítéséhez, sőt – neoklasszicista stílusban – fel is építteti azt. 1901-ben nyitják meg a nagyközönség számára az új múzeumot. Ezután – főleg céhemlékekből – létrehozza az iparművészeti osztályt, és 1907-ben bekövetkezett hirtelen halála előtt még évkönyvet is ad ki. Ekkor már Kovách Aladár (1860-1930) a néprajzi osztály őre, a tárgyak száma: 3629.

Kovách Aladár 1901-ben lép a múzeum szolgálatába, mellette levéltári munkakört is betölt, 1913-ban tiszteletbeli vármegyei főlevéltárnokká nevezik ki. "A Sárköz szerelmesé"– nek nevezik, fő feladatának valóban a sárközi nép ismeretanyagának, tárgyi világának megmentését tekinti. Tanulmányai főleg az anyagi kultúra témaköréből íródtak, a mai kutató számára is példamutató alapossággal, módszerességgel. Haláláig – 1930-ig – állt a múzeum élén. Jelentős érdemei vannak még az első világháború előtti, igen értékes gyűjtemény kialakításában Ács Lipót gimnáziumi rajztanárnak, valamint Jankó Jánosnak, aki külső munkatársként nemcsak tanácsaival segítette a fellendülőben lévő néprajzi kutatómunkát, hanem személyesen is részt vett a terepmunkában.

A második világháború nagy veszteségeket okozott a múzeum gyűjteményeiben. Novák József (1946-1951 között vezette az intézményt) 1946-os jelentése szerint: "…megsemmisült  a múzeum teljes berendezése, szakanyagának nagyobb része. Különösen súlyos veszteség érte a természettudományi (99,5 %), a numizmatikai (éremtani) és a néprajzi gyűjteményeket."  Mészáros Gyula ősrégész-igazgató (1951-1974) vezetése alatt az 1970-es évek fellendülő gazdasága lehetőséget teremtett még egy néprajzos státus létrehozására. Így 1972 óta két néprajzos végezte a gyűjtőmunkát, melynek eredményeképpen 1987-ben 11340 darabot tett ki a néprajzi tárgyak száma. Andrásfalvy Bertalan (1955-1960 között a múzeum néprajzos munkatársa) – akár csak az őt követő Babus Jolán – kiemelkedő érdemeket szerzett a néprajzi gyűjtemény újjáteremtésében. 1975-1980 között három néprajzos dolgozott a múzeumban: Szilágyi Miklós múzeumigazgató, Gémesné Vámos Mária és Gémes Balázs.

A Tolna megyei múzeumi szervezet néprajzos szakága a következőképpen épül fel: Szekszárd székhellyel, megyei illetőségű gyűjtőkörrel, egy néprajzos szakemberrel és egy raktárkezelővel az anyaintézmény. A múzeumi szervezethez tartozik még a tájházak hálózata: Szakály, Sióagárd, Nagymányok, Bátaszék, Alsónyék. Természetesen több magán- és helytörténeti gyűjteményt is számon tartunk. Néprajzos végzettségű szakember dolgozik még a bonyhádi és paksi városi múzeumban.

Múzeumunk gyűjteményei közül darabszámát tekintve is a néprajzi a második legnagyobb. A tárgyi anyagon kívül (18101) a néprajzi gyűjteményt képezi az adattár 958 tétellel, 48846 lap fotó, 10640 negatív, 2984 tárgyfotó, 1324 diapozitív és 702 dokumentum.

Néprajzi anyagunk legértékesebb része kétségtelenül a textilgyűjtemény. A háború előtt legnagyobb részét a sárközi anyag képezte, ma is figyelemre méltó a közel 200 darabos főkötő, 70 darabos bíborvég egység. Napjainkra igyekeztünk az egyéb néprajzi csoportok anyagában mutatkozó hiányokat is pótolni. Különösen nagy számú bukovinai székely textíliát sikerült begyűjteni. Ezek között igen nagy értéket képviselnek a gyapjúszőttesek és a különböző hímzett bőr viseleti darabok.

Jelentős a festett bútorgyűjteményünk is: Váraljáról, Faddról, Hartáról. Ezek elsősorban padok, ágyak, tálasok, székek, ládák.

Kerámiagyűjteményünk mintegy 1500 darabos. Ezen belül jelentősebb értéket képvisel az ún."sárközi" és a későhabán csoport, de jelentős a fekete edények száma is. Ez utóbbiak főleg Mohácson és Bátaszéken készültek. Tárgyegyütteseink közül a tájházainkban elhelyezett gyűjteménycsoportoknak van kiemelkedő tudományos értéke.

Néprajzi adattárunk 1973-ban indult. Jelentős részét az Országos Néprajzi és Nyelvjárási Gyűjtőpályázatra beérkezett anyag teszi ki, területi szóródása meglehetősen esetleges, tudományos értéke is ingadozó. Másik nagyobb csoport a szakdolgozatok. Jelentősebb anyaggal a Sárköz, illetve a bukovinai székelység képviselteti magát. Tudományos szempontból kiemelendő Babus Jolán hagyatéka.

Fotógyűjteményünk 1954-ben jött létre. Alapját az éppen készülő felvételek, illetve a háború előtti kollekció – a hadi eseményeket túlélő töredéke – képezte. Induláskor vegyes gyűjteményként jött létre. Fotóanyagunk tudományszakokra való szétválasztására 1974-ben került sor, ugyancsak az 1970-es évek közepétől kerül külön nyilvántartásba a negatív, a tárgyfotók negatívja, illetve a dia anyag. Tárgyalt egységünkön belül különösen értékesek az 1900-as évek elején készült felvételek (Kovách Aladár, Bátky Zsigmond), valamint a kaposmenti népi építészetet dokumentáló fotók.

 

Régészeti

A múzeum régészeti gyűjteményének sorsa közel azonos a múzeuméval. A régiségek gyűjtése nagyrészt a földből előkerült tárgyak begyűjtését is jelentette. A 19. század közepén a levéltárban összegyűlő régiségek szétválogatását gróf Apponyi Antal szorgalmazta. Tolna megye közgyűlése határozatot fogadott el egy múzeum felállításáról, valamint arról, hogy a különböző felajánlásokat a megyegyűlés elé terjesszék. A régészeti gyűjtemény alapját is különböző felajánlások képezték. 1874-ben a Tolnavármegyei Közlönyben tettek közzé felhívást, amelyben kérték a megye közönségének segítségét és támogatását a múzeumi tárgyak összegyűjtéséhez. Ebből az időből származik dr. Novák Sándor paksi orvos felajánlása, aki tekintélyes magángyűjteményének egy részét bocsátotta rendelkezésre. A régészeti jellegű tárgyak összegyűjtésének újabb lendületet a megye monográfiájának elkészíttetése adott. Kammerer Ernő nem egyedül vállalkozott a feladatra, mai szóhasználattal a régészeti részt Wosinsky Mór írta meg. Nem kevés nehézség árán, az egész megyét bebarangolva végezte munkáját. A szisztematikus kutatás anyaga, mivel költségeit a Magyar Nemzeti Múzeum fedezte, nagyrészt annak gyűjteményét gyarapította. 1895-re készült el a monográfia, amely mindmáig jelentős forrása a megye régészetének, annál is inkább, mert a felhasznált leletanyag jelentős része az idők során elpusztult. 1895-ben vetette fel első ízben Wosinsky Mór a múzeum alapításának szükségességét, hiszen a monográfiához gyűjtött anyag végül is nem maradt a megyében. A megalakuló múzeum, amelynek anyagát a gimnázium épületének termeiben helyezték el, négy osztályból állt. Az első helyen említett osztály a "régészeti, történeti és numismatikai" emlékeket tartalmazta. Ma már a három rész külön gyűjteményt alkot. A gyors ütemű gyarapodásnak köszönhetően 1899-ben a korábbi három helyett már a gimnázium valamennyi üresen álló termét elfoglalta a gyűjtemény. Ez összesen 33.000 db-ot jelentett. Feltehetőleg jelentős része régészeti anyag lehetett. A múzeum épületének átadása után a gyűjtemény tovább fejlődött, ezért az itt rendelkezésre álló tér hamarosan szűknek bizonyult. Ma már egyedül a régészeti és a numizmatikai leletanyag található a főépületben. Összességében elmondhatjuk, hogy az utóbbi évek nagyberuházásaihoz kapcsolódó megelőző feltárások anyagának köszönhetően mára az 1990-es évekhez képest megduplázódott a régészeti gyűjtemény. A több mint százéves gyűjtemény anyaga korszakhatárait tekintve is szélesebb kört ölel fel, mint a múzeumalapítás idején. Ez összefügg a régészet kutatási területének kibővülésével. Korábban a paleolitikumtól általában a honfoglalásig terjedő időszakot tekintették a régészet kutatási területének, ennek megfelelő volt a gyűjtőkör is. Ma már ez az időhatár a törökkor vége, azaz 1686, de a koraújkori régészet céltól függően akár 19. századi objektumokat  (például fazekas-központokat) is kutat. A régészeti gyűjtemény nemcsak tárgyakat tartalmaz, hanem a kutatások során készített dokumentációt is, amelyhez különböző felmérési rajzok, fotók is tartoznak. A múzeumot a második világháború alatt komoly károk érték, a gyűjtemény és az adattár nagy része megsemmisült. A második világháború után a múzeum jelentős leletekkel gazdagodott. Leletmentések és tervásatások anyagai gyarapították az intézményt. Így került a gyűjteménybe Páriból korarézkori és bronzkori temető anyaga, Nagyvejkéről bronzkori kincslelet, Bátaszékről hunkori fejedelmi lelet, Regölyből arany és ezüst ékszerekből álló együttes egy alán fejedelemnő sírjából, Kajdacsról, Tamásiból és Gyönkről langobard temetők anyaga. A korszakban zajlott a Vármegyeháza udvarán az Árpád-kori apátság, a dunaföldvári vár és a Szekszárd-palánki (Jeni Palánk) török palánkvár kutatása, leletanyaguk a múzeum gyűjteményét gyarapították. Az ozorai várkastély műemléki és régészeti kutatása szintén jelentős mennyiségű leletet eredményezett a megfigyeléseken kívül. A reneszánsz kőanyag, a fémtárgyak mellett kiemelkedő jelentőségű a várkastély pincéjében talált két kincslelet (pénzek és ötvöstárgyak). Ete mezőváros területéről még a 1960-as években került be kincslelet a múzeumba. A legújabb kutatások tárgyi eredményei: egy egyedülálló körmeneti kereszt, számos egyéb bronztárggyal, egy fazekasműhely raktárkészlete, valamint kályhacsempe készítéséhez szükséges negatívok és a késztermékek. Fadd-Jegeshegyen honfoglalás- és kora Árpád-kori temetők, Dombóvár-Békatón 16-17. századi iflák temető feltárására került sor, a mai M-9 gyorsforgalmi út megelőző feltárása során pedig a neolitikumtól a késő középkorig kerültek elő településrészletek, temetők. Az M6 autópálya Tolna megyei déli szakaszán 2006 és 2010 között folytatott megelőző feltárások a neolitikumtól a késő középkorig terjedő időszakból eredményeztek leleteket. A gyűjteményünk egy része kiállításainkon megtekinthető, más részét ismeretterjesztő és szakpublikációkban közöljük évkönyveinkben, kiállítás-vezetőkben. A gyűjteményhez tartozó adattár engedéllyel kutatható. 

 

Újkortörténeti

Az újkortörténeti gyűjtemény kialakítása az 1960-as években kezdődött, először azzal a szándékkal, hogy a munkásmozgalommal kapcsolatos tárgyakat, dokumentumokat gyűjtsék össze. Eleinte vegyesen leltározták a dokumentumokat, archív képeket és negatívokat, a tárgyakat kezelték külön gyűjteményként. Hamarosan a leltározás szempontjává vált, hogy ami nem néprajz, régészet vagy iparművészet, az került az újkortörténeti gyűjteménybe. Az 1970-es évek közepétől vált igazán tudatossá és szakmailag megalapozottá a gyűjtemények kezelése. A dokumentumok közül kiemelésre kerültek és új gyűjteményi egységet alkottak a negatívok, archív fotók és az adattár, később a nem régészeti feltárásból származó fegyvereket is az újkortörténeti gyűjteménybe sorolták. Elkezdődött a tárgyegyüttesek, fotók, dokumentumok szisztematikus gyűjtése. Egyik fő irányt a kismesterségek, műhelyek feltárása jelentette. Az archív fotó gyűjtemény fejlődését az Egy iskola – száz régi fénykép pályázat alapozta meg. Az 1978-as állandó kiállításnál már számos tárgyat, dokumentumot, fényképet a történeti gyűjtemények biztosították. Az 1980-as években a kismesterségeket bemutató kiállítások, a szakadáti helytörténeti kiállítás és a bonyhádi Völgységi Múzeum csaknem teljes anyaga az újkortörténészek munkájának eredménye. Ebben az évtizedben jelentősen tovább gyarapodott a fotó- és tárgygyűjtemény is, melynek eredményeképp 1993-ban fotótörténeti kiállításon tártuk a látogatók elé legféltettebb kincseinket. A Megelevenedett képek – Egy kisváros a századfordulón kiállításunk kulisszáit is a fényképek, képeslapok adták. Gyűjteményeink fejlesztését, szisztematikus kutatómunkát koncentráltunk erre a kiállításra, ami látványos gyarapodást idézett elő. A rendszerváltás utáni politikai, választási anyagok gyűjtése szintén a gyűjtőmunka szerves részévé vált. Az időszaki kiállítások mellett az új állandó kiállítás előkészítése is folyamatos, a 20. századi világ bemutatására folyamatos gyűjtőmunkát folytatunk. A tárgyi gyűjteményben tízezernél több darab található, bútorok, ruhák, textilek, berendezési tárgyak, érmék, műhelyek, használati tárgyak, zászlók stb. Az archív fotó gyűjteményben 1840-1970 közötti fotókat őrzünk, köztük néhány igen különleges technikával készült felvételt: dagerrotípiát, pannotípiát, kromotípiát stb., valamint számos képeslapot, családi fotót és közéleti eseményekről készült felvételt. A negatív gyűjtemény tízezernél is több darabja közül kiemelkedik a selyemtörténeti színes üvegdia és a képzőművészeti üvegdia gyűjteményünk, valamint Mutschenbacher kőfaragó üvegnegatívjai. Fegyvergyűjteményünk jelentős részét Wosinsky Mór keleti útjáról hozott különleges darabok képezik. A dokumentumgyűjteményben a 18. századtól kezdődően családi, testületi, céhes iratok, múzeumtörténeti dokumentumok, plakátok, újságok, reklámanyagok találhatók. Az adattárban a kéziratokat, a múzeum működésével kapcsolatos adatokat őrizzük. 

 

Online gyűjtemények

Alábbi gyűjteményeink online felületen keresztül is böngészhetőek:

Néprajzi gyűjtemény

Régészeti gyűjtemény

Újkortörténeti gyűjtemény