Karacs Ferenc Múzeum

karacs.muzeum@gmail.com
+36-54/451-295
 
Karacs Ferenc Múzeum épülete
 
Karacs Ferenc
 
A múzeum épülete
 
Részlet a Nagy-Sárrét című kiállításból
 
Részlet a Nagy-Sárrét című kiállításból
 
Paraszti gazdálkodás eszközei
 
Sárréti ház konyhája
 
Sárréti ház tornáca
 
Tisztaszoba
 
Magyarország közönséges térképe

A múzeumról

Rettegi Istvánné Kovács Anna (1901–1980) a Karacs Ferenc Múzeum Móra Ferenc Emlékéremmel kitüntetett alapítója. 1928-ban kezdett néprajzi tárgyakat és írásos történelmi emlékeket gyűjteni a püspökladányi polgári iskola számára. Az anyag a második világháborúban megsemmisült. Az '50-es években újrakezdte a munkát, a Déri Múzeum szakmai és anyagi támogatásával, majd 1959-től iskolamúzeumot hozott létre. A lakosság és a diákok gyűjtőmunkájának eredményeként a tárgyi és dokumentum anyag a gimnáziumi kereteket kinőtte. Ezért született az elhatározás, hogy a gyűjteményt egy külön intézményben helyezzék el. A Karacs Ferenc Múzeumot 1978-ban a mai helyen nyitották meg, gyűjteményét az iskolamúzeumra alapozta. Retteginé erőfeszítéseinek köszönhetően kerülhetett középpontba Karacs Ferenc életének és munkásságának bemutatása Püspökladányban. Gyűjteményi egységeink: néprajzi és történeti tárgyak, dokumentumok, adattár, fotótár, Kecskés hagyaték, Szűcs hagyaték, valamint segédgyűjtemények: könyvtár, folyóirattár, aprónyomtatványok, múzeumpedagógiai segédanyagok.

Állandó kiállítás

Karacs Ferenc élete és munkássága

Karacs Ferenc 1770-ben született Püspökladányban. Nemesi családból származott, apja Karacs János, anyja Makay Sára. A családi címert vizsgálva kikövetkeztethető, hogy ármálisos família, tehát katonai szolgálattal szerezte ősük a nemesi címet. Nyilvánvaló, nem tősgyökeres ladányiakról van szó, hiszen a hold és a csillagok a kunsági eredet mellett szólnak. Karacs Ferenc alsó fokú iskoláit Ladányban és Karcagon végzi. 1787-ben lesz a Debreceni Református Kollégium tanulója. Ebben az időben az iskola a fénykorát éli. Ekkor diák Csokonai Vitéz Mihály, Katona József, ekkor működnek a rézmetsző kör tagjai. 1788-ban készíti első, komolyabbnak mondható művét, a Figurae geometricae füzetét. Ezekben az években több térképet készített a gimnázium részére, segítve a szemléltető oktatói munkát. Karacs Teréz szerint már a Kollégiumban megkezdi a metszést is, de ennek emléke nincs. 1790-ben válaszútra ér: vége a képzésnek, három évig tanítóskodik. 1793-ban Pestre megy, mérnöknek tanul. A híres tanár Dugovics András könyveihez is készít metszeteket. Itt születik a végső döntés, metszéssel akar foglalkozni, ezért Bécsbe megy és az akkori idők két legjobb rézmetsző mestere Czetter Sámuel és Junker Keresztély egyengetik útját. Ők ajánlották neki Münchent, ahol fényes karrier várhatott volna rá. Ő azonban a vidékies Pesten telepszik le. 1796-ban, Pozsonyon keresztül tér haza. Itthon a Léderer nyomdában helyezkedik el. Ezekből az évekből származik egyik legjelentősebb munkája Magyarország térképe, amely volt tanárának Vályi Andrásnak Magyarország földrajzát bemutató művének mellékleteként jelenik meg.

1802-ben feleségül veszi Takács Évát, aki egy lelkész nagyműveltségű gyermeke. Házasságuk jó, harmonikus volt. Kilenc gyermekük született, ebből hat nőtt fel. Karacs Ferenc mesterségével tartotta fönt családját, minden gyermekét, a nőket is szakmára tanította.

Lakásuk a művelt, polgárosodó gondolkodók központja lett. Barátaik és vendégeik közé tartozott Virág Benedek, Fáy András, Pethe Ferenc, Katona József, Döbrentei Gábor, Vörösmarty Mihály, Barabás Miklós. Közismert, hogy Katona itt írta a Bánk bán előtanulmányát.

Mindeközben sokat és eredményesen dolgozik, 1802 és 1806 között Lipszky János egységes méretarányaban szerkesztette meg Magyarország térképét, a térkép 12 lapjának rézmetszetét Karacs Ferenc készíti el.

1806-ban elkészül Zemplén vármegye térképe 1807-ben Szombathely egyházi térképe következik.

1813-ban metszi és adja ki Magyarországnak és a hozzákapcsolt Horvát és Tót országoknak és az Erdélyi Nagy Fejedelemség Közönséges Tábláját. Jelentőségük, hogy a helyneveket magyarul adja meg. Baráti körével beszélik meg az 1817-ben induló Tudományos Gyűjtemény dolgait. Az első évfolyam valamennyi kötetének címlapján szereplő magyar nemtőt Karacs metszette rézbe. (A nemtő az ország címerét tartja az egyik kezében, a másikban égő fáklyát emel magasra, a tudományt és hazaszeretetet szimbolizálva).

1822-ben az esztergomi egyházmegye következik. Ekorra már országos hírű művész. Horváth István biztatására hozzákezd nyelvemlékeink megörökítéséhez (oklevelek, ajándék- és kegyelemlevelek, a Halotti beszéd) Ezt később összegyűjtik és kiadják Oklevél Hasonmások Gyűjteménye címmel.

Hatvan évesen kezd hozzá élete fő művéhez: Európa Magyar Atlaszához. Még a pesti árvíz sem zökkenti ki a munkából. Szinte menekül, mert öregségére szörnyű csapás éri: Ferenc fia megőrül, s a tehetséges mérnök élő roncs lesz.

1838 tavaszára készen lesz a tervezett 24-ből 21 tábla. A mű Európa országait külön-külön lapokon ábrázolja, s együtt is az egész kontinenst. Térképlapjai az első korszerű térképek, amelyeket a századfordulóig használtak. Egyszerre nem tudta kiadni a lapokat, mert ereje és anyagi viszonyai ezt nem engedték. Laponként készült a térkép és a következőt mindig az előzőek bevételéből tudta kiadni.

1838. március 13-án megáradt a Duna. A pesti ház párkányáig ért az ár, de Karacs a veszélyeztetett házban is karcolta Belgium és Németalföldi Királyságok földtérképét.

A mű megjelenését már nem élhette meg. Halála előtt lelkére kötötte feleségének, hogy az elkészült atlasz kinyomtatását ne bízza másra, maga felügyelje a munkálatokat, hogy a mű becsületére váljon nemzetének.

A rézmetsző a nagy árvíz után egy hónappal 1838. április 14-én halt meg.

Három hónapra rá Ferenc fia is meghal. A család összeomlik. Az árvíz utáni tífusz elviszi a 17 éves Árpád fiát is. 1845-ben meghal a felesége is. A házat eladják a maradék szerszámokkal együtt, a műveket könyvkereskedők vásárolják fel. A temetőt, ahová temették kiürítik, a csontokat tömegsírba teszik.

Így számunkra a művek maradnak szám szerint 88 darab.

Állandó kiállítások:

 

A bihari Nagy-Sárrét története a lecsapolástól 1914-ig

A Nagy-Sárrét peremén

A Sárrét a lecsapolás előtt kb. 86.000 hektár, jórészt mocsaras terület volt. Két egymáshoz kapcsolódó részből állt, a Körösökből táplálkozó Kis-Sárrétből és a Berettyó, Hortobágy folyóból és számtalan kisebb érből táplálkozó Nagy-Sárrétből.

A Nagy-Sárrét átfogó vízrendezése csak 1855-ben kezdődött meg Kecskés Károly és Bodoky Károly tervei alapján. Új mederbe terelték a Berettyót, több nagy belvízlevezető csatornát ástak, újból szabályozták a Kálló-eret, s így a század végére nemcsak a vízlevezetéseket oldották meg, hanem a sárréti nép kemény munkájával az egykori mocsarak helyén dúsan termő szántóföldeket teremtettek.

A Nagy-Sárrét falvai halmaz települések. Püspökladányban az új utcasoros rend az 1840. évi nagy tűzvész után kezdett kialakulni. A 18. század végétől rendeletek írják elő, hogy a lakóházat a telek elejére, véggel az utcára kell építeni. A lakóházak építőanyagai: vessző- vagy nádpatics, döngölt vagy vertfal (agyagból, náddal kötve), később a vályogtégla, s csak a legújabban égetett tégla. Tetőfedésre korábban kizárólag nádat használtak, a 20. században terjedt el a cserép, ritkán a pala vagy a bádog. A háromosztatú nagy-sárréti házakat a tornácok, ámbitusok, tornácoszlopok változatos rendje, valamint a deszkatűzfalak sajátos díszítése (napsugaras, szív-virágdíszes faragások) teszik változatossá.

Az ármentesített területek termővé tétele után az árvizek még gyakran visszatértek. A 19. század utolsó évtizedéig nyomáskényszerben művelték a földet. A tagosítás 1890 és 1900 között zajlott le. Az egy tagban kapott földre tanyát építettek.

 

Paraszti gazdálkodás

A Sárrét vidékén legeltető állattenyésztést folytattak. Április végétől november végéig tartották kinn az állatokat a legelőn. Pásztort mindig az állatok tulajdonosai együttesen fogadtak. A pásztorok kötelessége volt az állományt óvni a veszélyektől és szakszerűen ellátni. A közbirtokosságok, a birtokos gazdák közösségei a határrend kialakításában, a gazdálkodás bármely kérdésében a földdel rendelkező gazdák érdekeit védelmezték. A legeltetési társulatok részben azt szabályozták, hogy a községi-közbirtokossági legelőkre a lakosság milyen rendben hajthat állatokat, másrészt legelőt bérlő társulatok is alakultak. A legeltetési társulatok fogadták föl a pásztorokat, gondozták a közös építményeket, kutakat, karámokat, hodályokat; megállapították a legeltetés, a kihajtás és a hazahajtás rendjét. A kertgazdaságok a szőlős-, zöldséges-, gyümölcsös- és lucernáskertek gazdáinak együttesét jelentették. Maguk fogadták föl a csőszöket, kerti rendtartásokat készítettek. A közösen megállapított rend ellen vétőket megbüntették.

 

A vasút

A vasútépítés az 1850-es években érte el a Sárrétet, s Püspökladány nemsokára fontos vasúti csomópont lett: itt ágazott el a Debrecen és Nagyvárad felé vezető vasútvonal (1858), majd innen indult ki a Püspökladány-Szeghalom közötti helyi érdekű vasút. A vasút következménye lett a Nagy-Sárrét egyetlen állami üzeme: a Fatelítő, amelyet a M. Kir. Posta üzemeltetett 1896-tól. Munkáslétszáma viszont nem érte el a 20 főt.

 

A művelődés

A sárréti falvak elemi iskolái a Debreceni Református Kollégium partikulái voltak. Később a kálvinista mellett katolikus, majd izraelita iskola alakult Püspökladányban. 1885-től tudunk ipari tanonciskolákról (Berettyóújfalu, Püspökladány). 1912-ben Berettyóújfaluban polgári, Püspökladányban államilag segélyezett községi polgári fiúiskola alakult. Több községben alakultak olvasókörök, amelyek egy része a polgárosuló gazdák művelődését szolgálta, de voltak olyan olvasókörök is, amelyek a szegényparasztok agrárszocialista mozgalmának adtak otthont (Berettyóújfalu). Figyelmet érdemel a püspökladányi vasutasok olvasóköre. A 19. század végétől a helyi közművelődés fontos fórumai lettek a dalárdák. Közülük a sárrétudvari kórus - alakult 1874-ben - és a bárándi kórus - alakult 1903-ban - még ma is működik.

 

A sárréti ház

A kiállítás bemutatja egy jellegzetes sárréti ház berendezését. A látogató a bejárati ajtón át egy kettős rendeltetésű helyiségbe lép. Ennek első része a világos pitvar, a hátsó része a kéményalja, amelyet nyitott pendelykémény fedett. Középen kerek vagy asztal alakú, körüljárható középpadka volt, ezen főztek. A kéményaljából nyílt a kemence szája, amely a szobát fűtötte. A pitvarban állt az asztalszék, (evőszék) amelyen étkeztek. Ülésre a zsámolyok, gyalogszékek szolgáltak. A vizespadon a kanták és a korsók álltak. Velük szemben a tejes, a tejtároló edények helye volt. A pitvarból nyílt az ajtó a "házba", vagyis a szobába. A szoba elrendezése: az ajtós fal sarkában volt a kemence, átlósan szemben levő sarokban a saroklóca, előtte az asztal. A kemence mellett tulipános láda, felette tálas volt. A tulipános láda után volt az ágy, amely előtt karszék, fejénél bölcső állt, a kettő között az ágy alatt a volt a fakutya. Az ágy végénél fiókos szekrény - komót -, felette előre dűlő tükör volt, amely mögött tartották a kalendáriumot és az egyéb fontos iratokat. Az ágy felett "Szolgálati időm emlékére", az ágy fejénél Házi áldás, falióra, míg a sarokpad felett Kossuth Lajos faliképe, mellette pedig polcostéka volt.