Nyelvválasztó

 

World Press Photo kiállítás

World Press Photo idén már a kiállítás helyszíne tekintetében is újdonságot jelent: a nemzetközi szempontból is kiemelkedő tárlat 2018-tól a Magyar Nemzeti Múzeumban várja a látogatókat. Az idei kiállítás 2018. szeptember 21-től október 23-ig tekinthető meg. A kiállítás meghosszabbított nyitvatartással látogatható minden pénteken és szombaton valamint a kiállítás utolsó napján 10.00–20.00 óráig!

Az év eseményeiről készült riportfotókat évtizedeken át a Néprajzi Múzeumban láthatta a közönség. Idén azonban a múzeum költözése miatt az egykori kúria épületéből a magyar történelem és emlékezet szimbolikus palotájába, a Magyar Nemzeti Múzeumba tette át székhelyét a World Press Photo. Lotz Károly Justitia diadala című freskója után most Than Mór és Lotz falkép-programjának allegorikus alakjai vezetnek a kiállítás helyszínére, a József-nádor termekbe.

A Nemzeti Múzeum gyűjteményei, eddigi kiállítási programja több tekintetben is erősíti a World Press Photo üzenetét. Az intézmény fotóarchívuma, a Történeti Fényképtár egyike a legjelentősebbeknek az országban. A múzeum már a 19. század közepe óta gyűjti a magyar és egyetemes történelem, életmód, kultúra vizuális dokumentumait.  Az első, 1858-ban a múzeumnak ajándékozott fénykép egy album volt Rosti Pál Közép- és Dél-Amerikában készített különleges felvételeivel. A Történeti Fényképtár azóta is folyamatosan gazdagodik a világ és hazánk kapcsolatait, eseményeit, korváltásait/változásait megörökítő fényképek sorával, amelyeket rendszeresen mutatnak be budapesti és nemzetközi vándorkiállításaink.

Ugyancsak újdonság a World Press Photo közönsége számára, hogy idén a digitális média alkotásainak köszönhetően bővül a látogatói élmény. Magyarországon most először mutatkoznak be a World Press Photo „Digital Storytelling" verseny győztesei. A kiállításban bemutatott filmek folyamatos mozi élményt nyújtanak majd, az érintőképernyővel irányítható multimédia pedig a látogatói aktivitást segíti. Azaz, a World Press Photo a Magyar Nemzeti Múzeumban nemcsak ablakot nyit a világra, az elmúlt év legfontosabb riportképein és dokumentarista filmjein keresztül, hanem azok értelmezéséhez is segítséget nyújt. Éppen ezért fontos, hogy 2018-ban a tanárok és a diákok online letölthető segédanyagra is támaszkodhatnak a kiállítás értelmezésekor.

A kiállítás jelentősége ugyanakkor több mint egy kiemelkedő vizuális élmény, hiszen a bemutatott alkotásokon keresztül a látogató jobban megértheti a világban zajló folyamatokat. A kiállítás 134 képét a nemzetközi zsűri 73 044 fotóból válogatta Amszterdamban. Ezt a hatalmas képanyagot 125 országból 4548 fotográfus küldte el nyolc különböző kategóriában. Az évente megrendezett kiállítás fontos része a nemzetközi és a magyar kulturális életnek egyaránt: a világ 45 országában 100 helyszínen több mint négymillióan látogatják. A World Press Photo kiállítás 41. éve folyamatosan jelen van Budapesten. A kiállítás szervezője már huszonnyolcadik éve a Herald Europa, felelős koordinátora Révész Tamás, aki korábban többszörös zsűritagja és díjazottja is volt a pályázatnak.

A mostani tárlat szintén a világra figyelést, a világ felé nyitást, életünk több féle relációban létező alakulását hívatott dokumentálni. A szélesebb látogatói közönség így a magyar történelem értékeivel, fordulataival párhuzamosan ismerheti meg saját korunk tágabb környezetének kihívásait, problémáit, más népek életét. A naturArt – 25 év legszebb természetfotói című kísérő kiállítással pedig környezetünk védendő értékeire kívánjuk felhívni a figyelmet.